Egy kiváló Erasmus+ projekt
A country from a box- presentation
2019-ben Erasmus+
együttműködés keretében dolgozott a Juraj Dobrila Iskola együtt további 17
iskolával különböző országokból. A Dobrila Iskola 18 nagy dobozt állított
össze, amelyekben Horvátországra, illetve az Isztriára jellemző tárgyakat
gyűjtöttek össze. Továbbá CD-ket és DVD-ket dalokkal, táncokkal. Minden doboz
ugyanazt tartalmazta.
A Juraj Dobrila Iskola volt a fő szervező. Ezért ők 17 iskolának küldték szét a dobozaikat Horvátországról szerte Európában, egyet meg megtartottak maguknak.
Az Erasmus+ partneriskoláknak csak egy-egy dobozt
kellett összeállítaniuk a saját országukról. Minden partneriskola a Dobrilának, csak a
Dobrilának küldött dobozt. Így lett a rovinji iskolának 17 országról doboza
plusz a sajátjuk. Összesen 18.
Az egyes dobozokat a
gyerekekkel együtt bontották ki, megbeszélték hogy mi található bennük, elolvasták
hozzá a leírásokat, megnézték a DVD-ket, meghallgatták a CD-ket, elolvasták a
tájékoztató anyagokat.
Később az iskola minden
osztálya átvett egy-egy dobozt, vagyis kapott egy országot, és ebből az
országból felkészültek. Készültek tánccal és énekkel, versekkel,
szövegrészletekkel, jelenetekkel.
Az udvaron egy délelőtt
létrehoztak egy kis „expót”, ahol minden osztály bemutatta a neki jutott
országot, kirakták egy asztalra a külföldről érkezett tárgyakat, és az odalátogató
osztályoknak beszéltek róluk. Továbbá műsort adtak elő. Az iskola tanulói és tanárai strandról
strandra jártak, vagyis színpadról színpadra, és megismerkedtek a projektben részt
vevő országokkal. Ez egy egész délelőttös program volt, nagyon értékes lezárása
a külföldi együttműködésnek.
Suzana, az iskola egyik angol tanára az egyik óráján mutatta be nekem a tanulóival az „A coutry from a box” projektet és a horvátországi doboz tartalmát. Négy tanuló kirakta a horvát doboz tárgyait az asztalra, majd egyenkét felmutatva a tárgyakat meséltek róluk. Nagyon választékos, szép angolsággal. A végén a tárgyakról fotókat készítettem.
Néhány dolog (lehet, hogy
nem az összes), amit mutattak:
· kifestőkönyv Horvátországról kicsiknek
· szentek és legendák (történetek, amelyet a horvát tanulók illusztráltak)
· tipikus horvát játékok
· memóriajáték horvátországi látnivalókról
· horvát híres emberek és találmányaik ismertető kártyákon
· kisméretű horvát zászló
· helyi csokoládé cukorka (állítólag az egyik fajta csokoládét a horvátok találták fel)
· egy zacskó speciális horvát tészta fajta
· DVD-k, CD-k, prospektusok
· angol nyelven egy illusztrált könyv (ez a rövid könyvecske valójában kötelező olvasmány a horvát tanulóknak)
· horvát sportolókat bemutató füzetke
· egy dedikált focilabda
· fénymásolt bankjegyek és pénzérmék laminálva, összefűzve
· egy kis ejtőernyő modell (mert ezt a típusú ejtőernyőt állítólag egy horvát feltaláló találta fel)







Nagyon tetszik a részletes élménybeszámolód, a képek is csodálatosak. Én ma indulok.
VálaszTörlésJó utat! Szép élményeket a tanulás mellett!
Törlés