Bale - egy ezer lakosú kis falu

Rovinjtől 13 kilométerre fekszik a kicsi falu, amelynek kevesebb, mint ezer lakosa van. Suzanával jártuk be a falu központját az órái után. Ő minden hétfőn és csütörtökön angolt tanít itt a három osztálynyi kis alsós gyereknek. 

Meglepő, hogy a magyar falvakkal ellentétben, ennek komoly faluközpontja van, amely nem csak a faluházából áll. Egy szép kastély, templom, zegzugos utcák találhatók itt persze a faluházán kívül.

A Wikipédián itt olvashattok a faluról.

Jellegzetesek a szürke terméskőből rakott házak:


Minden kis területet, rést, virágládát kihasználnak arra, hogy oda növényeket ültessenek. Bűbájos. Persze gondozni is kell.


A középkori város kútja volt:


A plébániatemplom homlokzata:


A templom méltóságteljes kis tere sem ússza meg a mediterrán teregetést. Ez az "itáliai" hangulat jellemző az egész Isztrián.  


A falu központjában minden kis utcácskában egy kávézó vagy boltocska települ ki az utcára:



Négy zászló leng a faluháza falán: a horvát, az európai uniós, a baléi és az olasz. Igen, az olasz, mert Isztria lakosságának harmada olasz. Nem hiába volt a többszáz éves velencei fennhatóság. Innen az olasz városokra emlékeztető építészet is. Minden információt a horvát mellett olaszul is kiírnak. 

Gondolnátok, hogy ez a faluháza? 


A várkastély, amely középkori tornyokból alakult ki:


Sok művész költözött a faluba. Talán innen jött az ötlet, hogy ezt a hatalmas képkeretet felállítsák ebben a parkban:

És persze az épület, amelyben egy óvoda és két iskola is található. A horvát iskolába kevesebb, mint 50 tanuló jár.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy kiváló Erasmus+ projekt

A horvát iskolarendszer dióhéjban és a megfigyelt módszerek

Juraj Dobrila, az iskola névadója